Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy kis városka. Ott lakott Okos Matyi. Szegény legény volt, minden vagyona a tudománya. Apja, anyja dolgos, okos emberek. Megtanították mindenre, amit tudtak. Az ismereteken kívül azonban mást nem adhattak gyermeküknek.

Történt egyszer ebben a városban, hogy egy reggelre, eltûnt az összes betû, szám és írásjel. A könyvekbõl, újságokból tiszta fehér lapok kukucskáltak elõ, néhány kép társaságában. Az utcanév táblák, az üzletek táblái is üressé váltak. Tanakodtak is az emberek. Összedugták a fejüket, de nem tudták kitalálni, hogy mi történhetett.

Matyi úgy gondolta, itt az alkalom, hogy szerencsét próbáljon. El is köszönt a szüleitõl és útnak indult. Ment, mendegélt, három nap és három éjjel is eltelt már, de semmi nyomra nem bukkant. Ekkor az egyik útelágazásnál egy öreganyóval találkozott, aki nehéz zsákot cipelt a vállán.

– Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólította meg Matyi az idõs asszonyt és hátára kapta a zsákot.

Így mentek tovább. Nem sokára egy kis házhoz értek. Ott az anyóka megmutatta, hova tegye Matyi a zsákot.

– Köszönöm fiam a segítséget. Mit keresel erre felé, ahol a madár sem jár?

– Én bizony a városom betûit keresem. Úgy eltûntek, mintha a föld nyelte volna el õket. Senki nem tudja, hol lehetnek. Gondoltam, nekivágok a világnak, hátha szerencsével járok és megtalálom az elveszett jeleket.

– No fiam, – amiért segítettél cipelni a zsákomat – én is segítek neked. Elárulom, hogy a Jelek Királyát kell megkeresned. Õ uralkodik a számok, a betûk és az írásjelek felett. A kapusa kissé furcsán beszél, minden szótag után betold egy újabb szótagot, ami egy v betûbõl és a szótagban található magánhangzóból áll. Beszélj vele te is ezen a nyelven és kedves lesz hozzád.

– És hol lakik a Jelek Királya öreganyám?

– Egy várban lakik. Csak menj egyenesen. Nemsokára találkozol a nõvéremmel, õ majd elmondja, merre menj tovább.

– Köszönöm a segítséget.

– Isten áldjon fiam!

Matyi továbbindult, amerre az anyóka mondta. Egyszer csak valóban meglátja az anyóka testvérét, aki éppen szénát rakodott egy szekérre.

– Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólt Matyi és a vasvilla már a kezében is volt. Pillanatok alatt, felrakta az összes szénát. Az anyókának már csak megköszönni maradt ideje a munkát.

– Köszönöm fiam a segítséget. Mi járatban erre felé?

– A Jelek Királyának várát keresem.

– Szóval a várba igyekszel. No, mert segítettél, útba igazítalak és adok egy jó tanácsot is. Erre menj tovább egyenesen. Nemsokára találkozol a nõvéremmel, az majd tovább vezet. Ha bejutottál a várba és találkozol egy Eszter nevû asszonnyal, beszélj vele eszperente nyelven, mert õ csak az „e” betûs szavakat kedveli. Még „é”-t se ejts ki a szádon soha. Ha így teszel, tovább enged, megmutatja a helyes utat a trónterembe, a királyhoz.

– Köszönöm öreganyám.

– Isten áldjon fiam!

Matyi úgy tett, ahogy az anyóka javasolta és néhány napi járás után elérte a legidõsebb anyóka házát, aki éppen egy hatalmas kosár almát próbált a padlásra felvinni.

– Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólt Matyi és már fenn is volt a padláson a kosárral.

– Köszönöm fiam. Jótett helyébe, jót várj! Mond, hogy hálálhatom meg jóságodat?

– Annyit kérek csak, hogy mutassa meg, merre kell mennem a Jelek Királyának várába.

– Rendben fiam – szólt az anyóka és megfújta a nyakában lógó sípot.

Egy hatalmas sas röppent elébük.

– Ülj fel a hátára fiam, õ majd elvisz a várhoz. A kapun belépve a három királylány szobáját keresd. Más felé ne menj, mert ott veszel.

– Köszönöm a segítséget öreganyám.

– Isten áldjon fiam.

Matyi felpattant a sas hátára. Alig repültek egy mondatelmondásnyi idõt, már meg is látta a várat, melynek négy hatalmas tornya a felhõket szurkálta. Tetejükben zászló lobogott a király címerével. A sas elõkelõ szárnycsapásokkal leereszkedett a bejárat elõtt. Matyi leszállt a hátáról és a kapuhoz ment, ahol az elsõ anyóka által említett õr állta el az útját.

– Movondd, kivi vavagy?

– Ovokovos Mávátyávás vavagyovok.

– Movondd, mivit keverevesevel everreve fevelévé?

– Ava Jevelevek Kivirávályávát.

– Movondd, miviévért kevereveseved õvõt?

– Mevegvívívnévék veveleve, hovogy vivisszavaszeverevezzevem vávárovosovomnavak ava bevetûvûkevet évés szávámovokavat.

– Bávátovor levegévénynevek lávátszovol. Lávássuvuk vavaneve evelévég eveszeved ivis. Fevejtsd meveg ava kavapuvun lévévõvõ szövövevegevet, évés beveevengevedlevek.

A kapun a következõ szöveg állt:

BET UDNE VES ZITSD ELS NEBES ZELJ VA STA GBE TUVE LSO SEM. LEG YES ZES BOLC SESG YOZ TES LEH ETSZ. NEF ELED DEZIT TAB ETU KBIRO DAL MA.

Egy kis gondolkodás után hangosan felolvasta az értelmes szöveget, s a kapus beengedte a várba, ahogy ígérte.

Belépett és körülnézett. Rengeteg ajtó nyílt az elõcsarnokból. Elolvasta sorban a feliratokat. Eszébe jutottak a legidõsebb anyóka szavai így benyitott a „Lili, Cili, Mici” feliratú ajtón. Bent a király három lánya fogadta õt.

– Tiszteletem, szépséges szép lányok. Okos Matyi vagyok. Atyátokat a Jelek Királyát keresem. Megmondanátok merre találom?

– Ha megmondod ki a legidõsebb közülünk és hány éves, segítünk neked.

Nem kellett sokat gondolkodnia, már mondta is a választ.

– Meghajlok szépségetek elõtt. Mici a legidõsebb, 101 évvel jár elõttem.

– Helyesen válaszoltál fiú. Az ajtó kinyílik neked. Erre menj tovább – mutatott Mici a szoba vége felé. – Fogadj el egy jó tanácsot. Ne fordulj vissza sose testeddel, csak a nyelveddel.

– Köszönöm, szép hölgy – hajolt meg mélyen a lányok elõtt, majd kilépett az ajtón.

Egy folyosón találta magát. A folyosó bal oldalán öt bejáratot, míg a jobb oldalon, – egy keskeny kis ablak mellett – egyetlen ajtót pillantott meg. Felette ez a szöveg állt: „ÉLEFAZSSIV KELÉZSEB”. Miután a többi táblát is elolvasta, visszatért ehhez és belépett. A terem, amelybe jutott, hatalmas nagy volt és nagyon érdekesen volt berendezve. A csillár a padlóból emelkedett ki, a szekrények meg a plafonról lógtak le. A szemközti falon és balkéz felé egy-egy továbbhaladási lehetõséget fedezett fel. Jobb kéz felõl egy keskeny ablak eresztette be a napsugarakat. Már épp megnézte volna a kapuk címkéit, – hogy eldöntse, melyiken menjen tovább – mikor hirtelen egy öregember lépett elõ az egyik függöny mögül.

– Zsuvrezs maif.

– Jda netsi mápagerö! – válaszolt Matyi illendõ módon.

– Motál, gáv za dezse. Im lézs tjúf erre?

– Men lézs, a mabál ttozoh. A keleJ táyláriK meserek. Men ajdut errem molálat tõ?

– Ed ynozib modut, sé trem dettetjefgem a mábozs táktit, le si molurá. Erre jnem bbávot. Kos trekis – mutatott az öregember a bal oldali ajtóra.

– Mönözsök.

Matyi boldogan lépett be a következõ ajtón. Eddig jól alakulnak a dolgok, de ki tudja mi vár még rá – gondolta. Mikor a következõ terembe lépett, megnézte az ajtó feliratát. Az elõbb segített, hátha most is támaszt ad. Csak egy név volt oda írva. Eszter.

A terem, ahova jutott kisebb volt az elõzõnél. Ennek ellenére tele rakták tömérdek sok holmival. Volt itt retek, perec, henger, fegyver, ketrec, lemez, kredenc, szeder, eper, pehely, lepel, keret, kehely. Biztos itt lakik az a hölgy, akirõl a második anyóka beszélt. Körülnézni nem maradt sok ideje, mert egy idõsebb asszony termett elõtte.

– Kedves gyermekem, erre nem mehetsz, mert fejed veszem!

– Nem lehet, mert nem engedem. Nem remegek. Ellened hegyezem fegyverem. Neked szegezem nyelvemet, feleselek, veled versenyre kelek, neked megfelelek.

– Legyen. Helyezd kezed eme kehelybe, s egy levelet emelj fel vele. Ezen nem „e”-vel szerkesztett, egyenesbe rendezett jegyeket s jeleket fedezel fel. Ezeket rebegd el nekem „e”-vel.

Matyi belenyúlt hát az urnába, és kiemelt egy papírt, amelyen négy szó állt. „ALSZIK, BOCI, GYORSAN, PILLANGÓ” Nem kellett sokat gondolkodnia. Elrebegte hát az asszonynak a szavakat, mire az így felelt:

– Rendben. Remek feleletek. Szerencse neked kedvezett. Elengedlek. Erre menj. S vegyszeres termet keress!

Egy újabb találta magát. Balra három, jobb felé kettõ és szemben egy ajtó hívogatta.

Szemügyre vette hát a feliratokat.

Okos gyerek volt, nem csak a nevében, hanem fejében is. Hamar rájött a rejtvények megoldására. Bár némelyik feliratot furcsállotta egy kicsit, nem törõdött velük, hiszen az eddigi események sem voltak mindennapinak mondhatók.

Belépett a feliratú ajtón. A szoba sötét volt, csak egy kicsiny fáklya világította meg a teret.

A „lámpát” kivette a fali tartóból és úgy ment elõre. Valamikor ez egy laboratórium lehetett. Minden csupa por volt. Kémcsövek, pipetták, keverõtálak, vegyszerek és gyógynövényes fiolák sorakoztak a polcokon és az asztalon is. A könyvszekrényekben porlepte kötetek vártak szebb napokra. Az asztalon egy vaskos csukott könyv hevert. „Sarlóváz mág-URÁN-s v-ARGON-ázsigéi, és fõze-TELLÚR-i. Gyûj-TELLÚR-mény az utó-KÁLIUM-or számá-RÁDIUM.” – ez volt a könyv fedelére írva. Belelapozott. Varázsigék és gyógyfõzetek receptjeivel voltak tele a lapok, melyek alfabetikus sorrendben követték egymást. Mikor alaposan szemügyre vette a szoba összes tárgyát és menni készült, akkor fedezte fel, hogy ennek a helyiségnek, csak egy ajtaja van és most azt is zárva találta. Hogyan tovább? Eszébe jutott a varázsigés könyv. Fellapozta és talált is egy varázsigét „ajtó nyitás” címszó alatt, amely így hangzott: F-CU-ia Te-Cu-ia. Oda állt hát az ajtó elé, és jó hangosan kimondta a két szót. A hatás nem maradt el. Nyikorgás hallatszott némi füstfelhõ kíséretében, majd egy nyílás jelent meg az egyik könyvszekrény mellett a falon. Erre folytatta útját. Felsietett a lépcsõn, amit a nyílás mögött talált s máris a trónterem hatalmas kitárt kapuja elõtt állt. Belépett a hatalmas terembe, melynek végében megpillantotta a királyt.

– Felséges királyom, életem, halálom, kezedbe ajánlom – hajolt meg Matyi a király elõtt.

– Lépj be idegen. Mi a neved?

– Okos Mátyás a becsületes nevem, de csak Matyinak szoktak szólítani.

– Üdvözöllek váramban és gratulálok teljesítményedhez. Ide színem elé, még egy embernek sem sikerült eljutnia. Gondolom, a városod betûiért jöttél.

– Igen, felséges uram.

– No hát, ha kiállod a próbámat, visszaadom városod betûit. Tied lesz még a királyság is és Mici lányom keze.

– Állok a próba elébe.

– A feladatod annyi, hogy szavakban legyõzzél. Azaz a harccal, verekedéssel rokon értelmû szavakat, kifejezéseket sorolj fel nekem.

– Már mondom is. Huzakodjunk, dulakodjunk, civakodjunk, csatázzunk, marakodjunk, birkózzunk, öklözzünk, bunyózzunk, csetepatézzunk, ütközzünk meg, vívjunk, kapjunk hajba, akasszuk össze a harcsabajuszt, hogy megdögönyözhessem, elpáholhassam, elkalapálhassam, elcsépelhessem, megpofozhassam, megtépázhassam, megcibálhassam, elpüfölhessem, elnáspángolhassam, megüthessem, helybenhagyhassam, megrugdalhassam, eltaposhassam, eltiporhassam, megrakhassam, felképelhessem, megbúbolhassam, elfenekelhessem, megruházhassam, elagyabugyálhassam, kiebrudalhassam, meggyepálhassam, kiporolhassam a bundáját, elhegedülhessem a nótáját, fõbe kólinthassam, odasózhassak, nyaklevest adhassak …

– Elég fiam, elég. Kiérdemelted a betûket és Mici lányom kezét is.

Volt ám nagy öröm, mulatság, hetedhét országra szóló lakodalom. A tengernyi sok étel, ital közül nem hiányzott a paradicsomleves betûtésztával sem.

Matyi lett a betûbirodalom ura, igazságos, jó királya. Micivel együtt, boldogan élnek most is. Aki nem hiszi, induljon el, keresse meg az anyókákat, állja ki a próbákat, akkor megnézheti õket.

Talán kap a finom paradicsomlevesbõl is.

(A mesében elõforduló rejtvények megfejtését 2005. május 31-én kedden teszem közzé. Addig lehet gondolkodni rajta!)


		BAKOS ZOLTÁNNÉ: OKOS MATYI

	Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy kis városka. Ott lakott Okos Matyi. Szegény legény volt, minden vagyona a tudománya. Apja, anyja dolgos, okos emberek. Megtanították mindenre, amit tudtak. Az ismereteken kívül azonban mást nem adhattak gyermeküknek. Történt egyszer ebben a városban, hogy egy reggelre, eltûnt az összes betû, szám és írásjel. A könyvekbõl, újságokból tiszta fehér lapok kukucskáltak elõ, néhány kép társaságában. Az utcanév táblák, az üzletek táblái is üressé váltak. Tanakodtak is az emberek. Összedugták a fejüket, de nem tudták kitalálni, hogy mi történhetett. Matyi úgy gondolta, itt az alkalom, hogy szerencsét próbáljon. El is köszönt a szüleitõl és útnak indult. Ment, mendegélt, három nap és három éjjel is eltelt már, de semmi nyomra nem bukkant. Ekkor az egyik útelágazásnál egy öreganyóval találkozott, aki nehéz zsákot cipelt a vállán. – Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólította meg Matyi az idõs asszonyt és hátára kapta a zsákot. Így mentek tovább. Nem sokára egy kis házhoz értek. Ott az anyóka megmutatta, hova tegye Matyi a zsákot. – Köszönöm fiam a segítséget. Mit keresel erre felé, ahol a madár sem jár? – Én bizony a városom betûit keresem. Úgy eltûntek, mintha a föld nyelte volna el õket. Senki nem tudja, hol lehetnek. Gondoltam, nekivágok a világnak, hátha szerencsével járok és megtalálom az elveszett jeleket. – No fiam, – amiért segítettél cipelni a zsákomat – én is segítek neked. Elárulom, hogy a Jelek Királyát kell megkeresned. Õ uralkodik a számok, a betûk és az írásjelek felett. A kapusa kissé furcsán beszél, minden szótag után betold egy újabb szótagot, ami egy v betûbõl és a szótagban található magánhangzóból áll. Beszélj vele te is ezen a nyelven és kedves lesz hozzád. – És hol lakik a Jelek Királya öreganyám? – Egy várban lakik. Csak menj egyenesen. Nemsokára találkozol a nõvéremmel, õ majd elmondja, merre menj tovább. – Köszönöm a segítséget. – Isten áldjon fiam! Matyi továbbindult, amerre az anyóka mondta. Egyszer csak valóban meglátja az anyóka testvérét, aki éppen szénát rakodott egy szekérre. – Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólt Matyi és a vasvilla már a kezében is volt. Pillanatok alatt, felrakta az összes szénát. Az anyókának már csak megköszönni maradt ideje a munkát. – Köszönöm fiam a segítséget. Mi járatban erre felé? – A Jelek Királyának várát keresem. – Szóval a várba igyekszel. No, mert segítettél, útba igazítalak és adok egy jó tanácsot is. Erre menj tovább egyenesen. Nemsokára találkozol a nõvéremmel, az majd tovább vezet. Ha bejutottál a várba és találkozol egy Eszter nevû asszonnyal, beszélj vele eszperente nyelven, mert õ csak az „e” betûs szavakat kedveli. Még „é”-t se ejts ki a szádon soha. Ha így teszel, tovább enged, megmutatja a helyes utat a trónterembe, a királyhoz. – Köszönöm öreganyám. – Isten áldjon fiam! Matyi úgy tett, ahogy az anyóka javasolta és néhány napi járás után elérte a legidõsebb anyóka házát, aki éppen egy hatalmas kosár almát próbált a padlásra felvinni. – Adj isten öreganyám! Had segítsek – szólt Matyi és már fenn is volt a padláson a kosárral. – Köszönöm fiam. Jótett helyébe, jót várj! Mond, hogy hálálhatom meg jóságodat? – Annyit kérek csak, hogy mutassa meg, merre kell mennem a Jelek Királyának várába. – Rendben fiam – szólt az anyóka és megfújta a nyakában lógó sípot. Egy hatalmas sas röppent elébük. – Ülj fel a hátára fiam, õ majd elvisz a várhoz. A kapun belépve a három királylány szobáját keresd. Más felé ne menj, mert ott veszel. – Köszönöm a segítséget öreganyám. – Isten áldjon fiam. Matyi felpattant a sas hátára. Alig repültek egy mondatelmondásnyi idõt, már meg is látta a várat, melynek négy hatalmas tornya a felhõket szurkálta. Tetejükben zászló lobogott a király címerével. A sas elõkelõ szárnycsapásokkal leereszkedett a bejárat elõtt. Matyi leszállt a hátáról és a kapuhoz ment, ahol az elsõ anyóka által említett õr állta el az útját. – Movondd, kivi vavagy? – Ovokovos Mávátyávás vavagyovok. – Movondd, mivit keverevesevel everreve fevelévé? – Ava Jevelevek Kivirávályávát. – Movondd, miviévért kevereveseved õvõt? – Mevegvívívnévék veveleve, hovogy vivisszavaszeverevezzevem vávárovosovomnavak ava bevetûvûkevet évés szávámovokavat. – Bávátovor levegévénynevek lávátszovol. Lávássuvuk vavaneve evelévég eveszeved ivis. Fevejtsd meveg ava kavapuvun lévévõvõ szövövevegevet, évés beveevengevedlevek. A kapun a következõ szöveg állt: BET UDNE VES ZITSD ELS NEBES ZELJ VA STA GBE TUVE LSO SEM. LEG YES ZES BOLC SESG YOZ TES LEH ETSZ. NEF ELED DEZIT TAB ETU KBIRO DAL MA. Egy kis gondolkodás után hangosan felolvasta az értelmes szöveget, s a kapus beengedte a várba, ahogy ígérte. Belépett és körülnézett. Rengeteg ajtó nyílt az elõcsarnokból. Elolvasta sorban a feliratokat. Eszébe jutottak a legidõsebb anyóka szavai így benyitott a „Lili, Cili, Mici” feliratú ajtón. Bent a király három lánya fogadta õt. – Tiszteletem, szépséges szép lányok. Okos Matyi vagyok. Atyátokat a Jelek Királyát keresem. Megmondanátok merre találom? – Ha megmondod ki a legidõsebb közülünk és hány éves, segítünk neked. Nem kellett sokat gondolkodnia, már mondta is a választ. – Meghajlok szépségetek elõtt. Mici a legidõsebb, 101 évvel jár elõttem. – Helyesen válaszoltál fiú. Az ajtó kinyílik neked. Erre menj tovább – mutatott Mici a szoba vége felé. – Fogadj el egy jó tanácsot. Ne fordulj vissza sose testeddel, csak a nyelveddel. – Köszönöm, szép hölgy – hajolt meg mélyen a lányok elõtt, majd kilépett az ajtón. Egy folyosón találta magát. A folyosó bal oldalán öt bejáratot, míg a jobb oldalon, – egy keskeny kis ablak mellett – egyetlen ajtót pillantott meg. Felette ez a szöveg állt: „ÉLEFAZSSIV KELÉZSEB”. Miután a többi táblát is elolvasta, visszatért ehhez és belépett. A terem, amelybe jutott, hatalmas nagy volt és nagyon érdekesen volt berendezve. A csillár a padlóból emelkedett ki, a szekrények meg a plafonról lógtak le. A szemközti falon és balkéz felé egy-egy továbbhaladási lehetõséget fedezett fel. Jobb kéz felõl egy keskeny ablak eresztette be a napsugarakat. Már épp megnézte volna a kapuk címkéit, – hogy eldöntse, melyiken menjen tovább – mikor hirtelen egy öregember lépett elõ az egyik függöny mögül. – Zsuvrezs maif. – Jda netsi mápagerö! – válaszolt Matyi illendõ módon. – Motál, gáv za dezse. Im lézs tjúf erre? – Men lézs, a mabál ttozoh. A keleJ táyláriK meserek. Men ajdut errem molálat tõ? – Ed ynozib modut, sé trem dettetjefgem a mábozs táktit, le si molurá. Erre jnem bbávot. Kos trekis – mutatott az öregember a bal oldali ajtóra. – Mönözsök. Matyi boldogan lépett be a következõ ajtón. Eddig jól alakulnak a dolgok, de ki tudja mi vár még rá – gondolta. Mikor a következõ terembe lépett, megnézte az ajtó feliratát. Az elõbb segített, hátha most is támaszt ad. Csak egy név volt oda írva. Eszter. A terem, ahova jutott kisebb volt az elõzõnél. Ennek ellenére tele rakták tömérdek sok holmival. Volt itt retek, perec, henger, fegyver, ketrec, lemez, kredenc, szeder, eper, pehely, lepel, keret, kehely. Biztos itt lakik az a hölgy, akirõl a második anyóka beszélt. Körülnézni nem maradt sok ideje, mert egy idõsebb asszony termett elõtte. – Kedves gyermekem, erre nem mehetsz, mert fejed veszem! – Nem lehet, mert nem engedem. Nem remegek. Ellened hegyezem fegyverem. Neked szegezem nyelvemet, feleselek, veled versenyre kelek, neked megfelelek. – Legyen. Helyezd kezed eme kehelybe, s egy levelet emelj fel vele. Ezen nem „e”-vel szerkesztett, egyenesbe rendezett jegyeket s jeleket fedezel fel. Ezeket rebegd el nekem „e”-vel. Matyi belenyúlt hát az urnába, és kiemelt egy papírt, amelyen négy szó állt. „ALSZIK, BOCI, GYORSAN, PILLANGÓ” Nem kellett sokat gondolkodnia. Elrebegte hát az asszonynak a szavakat, mire az így felelt: – Rendben. Remek feleletek. Szerencse neked kedvezett. Elengedlek. Erre menj. S vegyszeres termet keress! Egy újabb találta magát. Balra három, jobb felé kettõ és szemben egy ajtó hívogatta. Szemügyre vette hát a feliratokat. Okos gyerek volt, nem csak a nevében, hanem fejében is. Hamar rájött a rejtvények megoldására. Bár némelyik feliratot furcsállotta egy kicsit, nem törõdött velük, hiszen az eddigi események sem voltak mindennapinak mondhatók. Belépett a feliratú ajtón. A szoba sötét volt, csak egy kicsiny fáklya világította meg a teret. A „lámpát” kivette a fali tartóból és úgy ment elõre. Valamikor ez egy laboratórium lehetett. Minden csupa por volt. Kémcsövek, pipetták, keverõtálak, vegyszerek és gyógynövényes fiolák sorakoztak a polcokon és az asztalon is. A könyvszekrényekben porlepte kötetek vártak szebb napokra. Az asztalon egy vaskos csukott könyv hevert. „Sarlóváz mág-URÁN-s v-ARGON-ázsigéi, és fõze-TELLÚR-i. Gyûj-TELLÚR-mény az utó-KÁLIUM-or számá-RÁDIUM.” – ez volt a könyv fedelére írva. Belelapozott. Varázsigék és gyógyfõzetek receptjeivel voltak tele a lapok, melyek alfabetikus sorrendben követték egymást. Mikor alaposan szemügyre vette a szoba összes tárgyát és menni készült, akkor fedezte fel, hogy ennek a helyiségnek, csak egy ajtaja van és most azt is zárva találta. Hogyan tovább? Eszébe jutott a varázsigés könyv. Fellapozta és talált is egy varázsigét „ajtó nyitás” címszó alatt, amely így hangzott: F-CU-ia Te-Cu-ia. Oda állt hát az ajtó elé, és jó hangosan kimondta a két szót. A hatás nem maradt el. Nyikorgás hallatszott némi füstfelhõ kíséretében, majd egy nyílás jelent meg az egyik könyvszekrény mellett a falon. Erre folytatta útját. Felsietett a lépcsõn, amit a nyílás mögött talált s máris a trónterem hatalmas kitárt kapuja elõtt állt. Belépett a hatalmas terembe, melynek végében megpillantotta a királyt. – Felséges királyom, életem, halálom, kezedbe ajánlom – hajolt meg Matyi a király elõtt. – Lépj be idegen. Mi a neved? – Okos Mátyás a becsületes nevem, de csak Matyinak szoktak szólítani. – Üdvözöllek váramban és gratulálok teljesítményedhez. Ide színem elé, még egy embernek sem sikerült eljutnia. Gondolom, a városod betûiért jöttél. – Igen, felséges uram. – No hát, ha kiállod a próbámat, visszaadom városod betûit. Tied lesz még a királyság is és Mici lányom keze. – Állok a próba elébe. – A feladatod annyi, hogy szavakban legyõzzél. Azaz a harccal, verekedéssel rokon értelmû szavakat, kifejezéseket sorolj fel nekem. – Már mondom is. Huzakodjunk, dulakodjunk, civakodjunk, csatázzunk, marakodjunk, birkózzunk, öklözzünk, bunyózzunk, csetepatézzunk, ütközzünk meg, vívjunk, kapjunk hajba, akasszuk össze a harcsabajuszt, hogy megdögönyözhessem, elpáholhassam, elkalapálhassam, elcsépelhessem, megpofozhassam, megtépázhassam, megcibálhassam, elpüfölhessem, elnáspángolhassam, megüthessem, helybenhagyhassam, megrugdalhassam, eltaposhassam, eltiporhassam, megrakhassam, felképelhessem, megbúbolhassam, elfenekelhessem, megruházhassam, elagyabugyálhassam, kiebrudalhassam, meggyepálhassam, kiporolhassam a bundáját, elhegedülhessem a nótáját, fõbe kólinthassam, odasózhassak, nyaklevest adhassak … – Elég fiam, elég. Kiérdemelted a betûket és Mici lányom kezét is. Volt ám nagy öröm, mulatság, hetedhét országra szóló lakodalom. A tengernyi sok étel, ital közül nem hiányzott a paradicsomleves betûtésztával sem. Matyi lett a betûbirodalom ura, igazságos, jó királya. Micivel együtt, boldogan élnek most is. Aki nem hiszi, induljon el, keresse meg az anyókákat, állja ki a próbákat, akkor megnézheti õket. Talán kap a finom paradicsomlevesbõl is. (A mesében elõforduló rejtvények megfejtését 2005. május 31-én kedden teszem közzé. Addig lehet gondolkodni rajta!)