A Copfos. Folytatásos szerelmes történet, Csilláról és Gyurkáról, akik a középiskolában ismerték meg egymást, beleszerettek egymásba, de a sors az érettségi után szétválasztotta őket.
Késő délutánra járt az idő. Füllesztően meleg nap végén jártak, az idő most kezdett elviselhetővé válni. Kicsi lányát elvitte édesapjához, most 4 napot nála tölt. Az autóban ülve elindította a lejátszóban lévő cd-t, lágy zenével. Mosolyogva gondolt arra, hogy hamarosan Dénes karjaiban lehet, és végre nem kell úgy sietnie sem tőle. Most az éjszakákat is együtt tölthetik…
Szinte elrepült az a 25 perc, míg leparkolt a fekete kisautó Dénes háza előtt. A férfi az udvaron szöszögött, minden bizonnyal várta már őt. Szemében mosoly csillant, s amint magához húzta a nőt, karjának izmai megfeszültek. Anikó szerette, hogy olyan erős… jó volt érezni Dénes férfias erejét.
– Minden rendben ment? – kérdezte Dénes a lányt.
– Persze! Már az oda úton is végig azt ecsetelgette, mit mesél majd el az apjának, mit kér vacsorára, és mit akar vele csinálni az ottlét napjai alatt. Nagylány már, nem sírdogál… tudja, hogy ez az állapot már megmásíthatatlan. Okos csajszi! S nagyon rám hangolt lelkileg…
– Ne ácsorogjunk itt…
– Jó.
A házba belépve már otthonosan mozgott. Ismerte minden szegletét. Az elmúlt 2 év során sokat járt itt. Létének nyomait már őrizte a ház, hiszen hol egy üvegvirágot, hol egy kis szobrot, hol egyéb tárgyat hozott ajándékba…s helyezte el. Fényképét keretbe Dénes tette, ott állt a hálószobában, az éjjeliszekrényen.
Dénes üdítőt hozott, töltött. Majd jégkrémet vett elő. Szerették együtt megenni a dobozból. Elő is került a két kiskanál. Beszélgettek a napi történésekről, miközben elfogyasztották a desszertet. Dénes a szemetesbe dobta a kiürült műanyag dobozt, miközben Anikó elmosta a két kiskanalat. Majd a férfi ölébe húzta a nőt.
– Kérdezni szeretnék valamit. Lehet?
– Persze! – válaszolt széles mosollyal, csillogó szemekkel kedvese.
– Két éve vagyunk együtt. Mit gondolsz, hozzám jönnél feleségül?
Csend lett. Feszült csend. A nő arca elkomorult, felállt a férfi öléből, és idegesen matatni kezdett a konyhapulton. A férfi arcán meglepődés nyomai: nem gondolta, hogy gondolkodni kell a válaszon.
Anikó újra felé fordult, és zavartan, kissé nehezen tagolva mondandóját így szólt:
– Nézd, én… én… sok minden van mögöttem, jól tudod. Ahogyan azt is, hogy örömmel lennék hétköznapjaid része. Költözzünk össze… költözzünk össze, de nem tudok… én még most, nem tudok hozzád menni feleségül! Ahhoz előbb… – elhallgatott. Újra feszült csend lett, hosszú másodpercekig.
– Ahhoz előbb…??? – próbálta a folytatásra bírni a férfi.
Lassan érkezett válasz. Láthatóan gondolkodott a nő. Összeráncolt homloka, arca feszültségről árulkodott. Nagyot sóhajtott, mielőtt folytatni kezdte.
– Előzőleg elkövettem egy nagy hibát. Nem követhetem el ugyanazt újra! S míg nem vagyok ezer százalék biztos a dolgokban… nem vághatok bele! – szemében tompult a fény. Nem az öröm csillogott benne, mint általában, hanem valami megmagyarázhatatlan jajkiáltás, amit a férfi nem értett.
Anikó a telefon után nyúlt. Tárcsázott.
– Szia Piri! Ha elmennék hozzád, főznél nekem egy kávét? – kis szünet – Köszi, indulok!
S letette a telefont. Felvette a konyhaasztalról a kulcsait, ránézett a férfira, de nem szólt, csak elindult kifelé.
Dénes értetlenül nézett a padlóra. Két könyöke a térdén pihent, két kézfeje idegesen túrta a haját. Nem értette… azt hitte, szinte teljesen biztos volt benne, hogy Anikó ezt várja tőle. S soha ő még nőnek e kérdést nem tette fel. Ezt Anikó is tudja. Megkereste ő is a mobilját, és odahívta Janit.
Néhány perccel később Jani érkezett, egy karton sörrel. Felbontottak egyet-egyet.
– Szarul festesz öregem! – szólt Jani.
– Hogy a fenébe ne! Most kértem meg a kezét, és nem értem… azt hittem, majd ki fog ugrani a bőréből örömében! Már rég a lepedőt kéne gyűrjük örömittasan. S még normális magyarázatot sem adott, csak felhívta a barátnőjét, és itt hagyott… Hát lehet ezt érteni? Lehet ezt érteni!?
– Figyelj! Gondoljuk végig! Anikó érzékeny lelkű nő! Nem lehet, hogy valamivel megbántottad mostanában? Hogy kiejtettél a szádon valamit, akár a közös életetek kapcsán, ami elriasztja?
– Nem, dehogy is! Biztosan nem! Annyira érzem minden rezdülését! Ezért nem is értem ezt most… nem értem… – szeme sarkában az elkeseredés egy apró könnycseppje jelent meg, pedig nem volt az a könnyen elérzékenyülő férfi. Szívében, lelkében most nagy vihar dúlt. Elkeseredés, düh, értetlenség, szomorúság, reményvesztettség.
– Megoldjuk!!! Megoldjuk Dénes, ne aggódj! Ki fogjuk bogozni!!!! Érted? – Jani, a barát szinte kiabált, miközben próbált agyában ő is a miértekre választ találni, mindhiába.
Eközben Anikó kisautója leparkolt Piri kocsi behajtóján. Piri a teraszon ült, ahogy meghallotta az autót, felpattant, és elindult barátnője felé.
– Szeva csaj! Mi baj van? Dénessel kéne lenned, nem?
– Szia! De igen… jajj, Piri! Megkérte a kezem!
– Aha. Értem. És ezt most csak így mondod!?
– Te sem érted?
– Hát bocsi, de így hirtelen…
– Menjünk beljebb!
– Ja, persze! Gyere! A terasz jó, vagy konyha?
– Jó lesz a terasz.
– Kérsz valamit?
– Legszívesebben innék valami ütőset, de nem tervezem nálad aludni.
Ezen elmosolyodtak. Piri elindult a konyhába, bedobott a mikróba két kávét, előkotort egy adag kekszfélét, tányérba öntötte, és sietett barátnőjéhez. Letette a műanyag asztalkára a tányért, és a két csészét.
– Na, ki vele! Mi bajod lett? – kérdezte Piri.
– Tudod, annak idején, mikor Viktorhoz hozzámentem. Mindenki tudta, csak én nem akartam látni, hogy ez nem szerelem. Meg is lett az eredménye. Nem mehetek szerelem nélkül, bizonyosság nélkül férjhez!
– De hát most szerelmes vagy! Le sem tagadhatod!!! Akkor hol itt a baj?
– Még mindig nem érted!? Igen, én tudom, mit érzek. Azt is tudom, hogy valószínűleg ő is érez, nem is keveset! De Piri, most is, megkérte a kezem, de nem mondta, hogy szeret! Még sose mondta, hogy szeret!!! – s ahogyan ezt kimondta, patakokban elindultak a könnyei, mellkasa rázkódni kezdett, s szeretett volna messzire bújni mindenki elől.
Piri belépett a szobába, elővett egy nagy adag papírzsepit, és a lány kezébe nyomta.
– Köszi!
– Nincs mit!
Piri ekkor átölelte barátnőjét. Világossá lett, mitől fél. Már értette. Értette minden félelmét.
– Figyelj, szerintem szeret! – szólalt meg újra Piri.
– Igen, én is így gondolom. S nem is kérném, hogy elcsépelt szóként minden nap ezerszer mondja el; de sosem mondta még ki ezt! S így hogyan mondhatnék igent? Hogyan?
Eközben a két férfi nem jutott sokkal előbbre. Annyit azért kifundáltak, hogy ha valaki itt az okot tudhatja: Piri. Ő lesz a megoldás kulcsa, csak ki kell szedni belőle, ami bizony nem is biztos, hogy egyszerű
feladat lesz! Piri bizalmas, régi barátnője Anikónak, és ha Anikó megkéri rá, hát nem adja ki a titkait. Annyi szent!
Piri telefonszámát se Dénes, se Jani nem tudta. Sőt, felhívni sem igen lehetne most, hisz Anikó minden bizonnyal nála van.
Internet! Ez lesz a megoldás! Az egyik közösségi felületen Anikó ismerősei között gyerekjáték a Pirit megtalálni, és ott lehet neki üzit írni.
Így a két férfi bekapcsolta a számítógépet, beléptek a felületre, megkeresték Piri lapját, és elkezdték kitalálni az üzenet szövegét. Megírták, hogy nem értik, miért történt ez, és kérik, valahogyan segítsen. Indoknak beleírták, barátnője boldogságát tartva a szeme előtt legyen szíves válaszolni.
Anikó lassan elindult Piritől, megnyugodva, de szomorúan. A saját házába ment. S egyedül feküdt le aludni.
Amikor elment, Pirit valami a géphez vezette. Bekapcsolta, megnézte az emailjeit, ahol meglátta az értesítést a közösségi felületről, hogy üzenetet kapott. Belépett a felületre, és elolvasta Dénes sorait. Percekig gondolkodott, hogyan válaszoljon.
A válasz így szólt:
" Kedves Dénes!
Megértem értetlenségedet! Első nekifutásra én sem értettem, Anikó miért nem borult boldogan a karjaidba, amikor a nagy kérdést feltetted neki. Aztán világossá vált számomra. Ám nem kaptam Tőle felhatalmazást, hogy akár Veled, akár mással megoszthassam mindazt, ami benne zajlik, amit nekem elmondott. S nem is
tartanám egyértelműen jó ötletnek, hogy elmondjam kerek-perec, mire vár, mit szeretne; hiszen a megoldást a kezedbe adnám, de a valódi boldogságot mégsem hoznám el Anikónak vele. Megpróbálok segíteni, támpontot adni, de Neked kell rájönni arra, mi hiányzik; mit nem tettél még meg, amit meg kellett volna már!
Abból indulj ki, mit tart legfőbb oknak, amiért nem sikerült első házassága.
Ne haragudj, de akárhogyan gondolkodom, nem tudok ettől jobban, többet segíteni!
Gondolkozz, Dénes! Gondolkozz!!!
Mindkettőtök érdekében remélem, hogy hamar megvilágosodik számodra a megoldás!
Gyújtok egy gyertyát értetek!
Üdvözlettel:
Piri"
Alig küldte el az üzenetet, máris kibontásra került a fiúknál. Türelmetlenül, szinte percenként nézegették a gépet, hiszen ez jelenthetett megoldást egyedül.
Örömmel, és mégis csalódottan olvasgatták a választ. Újabb sört bontottak, lassan elfogyni látszott a kartonból az üveg. Az alkohol azonban most szinte nem is hatott a két férfira, Dénesre különösen.
– Gondolkozzak. Jó vicc! Órák óta mást sem teszek! Gondolkozzak… – dühöngött.
– Na, figyelj, öregem! Nyugodj le! Az most nem segít, ha őrjöngeni kezdesz! Gondolkodni, igen, gondolkodni. Majd segítek! Na, figyelj! Meg is van. Sokat mesélt Neked arról, miért vezetett a házassága oda, ahová. Mondd el, foglald össze, amit tudsz. Hiszen Piri is azt írta, a megoldás ott van!
– Mit tudom én… – elhallgatott, és percekig némán ült, de látni lehetett arcán, hogy erősen gondolkodik. – Sosem hibáztatta a férjét, azt mondta, ő volt a hibás. Ő nem vette észre azt, amit mindenki más észrevett. – homlokán még mindig ráncokat vetett az erős koncentrálás, majd arca hirtelen felderült.
– Hogy én mekkora marha vagyok! Mekkora marha! Jani, megvan!!! Tudom! – a homlokára csapott a felismerésnek való hangot adás közben, úgy, hogy kipirosodott a bőre.
– Na! Mesélj!
– Bocsi, öregem, arra most aztán nincs idő! Segítened kell!!! Szervezünk!
– Mi van?
– Kell valami, holnapra, vacsorának, amit gyertyafénynél fel lehet tálalni.
– Romantika ezerrel?
– Az, de ez csak a körítés. De fontos! Kivel főzessünk, vagy honnan vegyünk vacsorát?
– Marika néni, Te bolond, Ő szívesen megfőzi Neked!
– Aha, jó. Akkor hívjuk fel!
– Éjjel 11 van! Komolyan?
– Akkor papír, toll, írd! Marika néni, vacsora! S a Te dolgod lesz, János barátom, hogy Marika nénit segítsd, a vacsora és a hozzá való desszert lesz a Te gondod. Halat nem eszik, egyébként bármi jöhet! Este mondjuk 6-ra legyen kész, és ha kész van, te hozod el, ha szólok, Anikó lakására. Még jó, hogy van kulcsom. Most értesítjük Pirit, neki lesz a dolga eltávolítani itthonról, míg én belopom magam, meg a kellékeket.
Leült hát a géphez, és megírta Pirinek, rájött, hol hibázott. S tudja már, hogyan fusson neki újra. Ám kell a Piri segítsége is, hívja el holnap délután magához Anikót, úgy, hogy ? 7 körül viszont visszaérjen.
Nagy szervezkedéssel, gondolati tervezéssel telt az éjszaka nagyobb fele. Kimerülten, de a megoldás megtalálásának őszinte örömével zuhant álomba Dénes. Másnap reggel millió dolga akadt, amiket izgatottan igyekezett lerendezni.
Anikó fél éjjel hánykolódott. Azon gondolkodott, végülis el kéne menni Déneshez, és valahogyan mégis igent mondani neki. Hiszen mit számít, hogy mondta-e már neki valaha, hogy szereti!? Érezni érzi, hogy fontos a férfinak. S megkérte a kezét, pedig nem is házasságpárti! Így marcangolta önmagát. Reggel gyűrötten ébredt, megreggelizett, és feltett egy cd-t. Újra eleredtek a könnyei. Régen volt ennyire tanácstalan. Megcsörrent a telefon, barátnője hívta.
– Figyelj, ne búslakodj egyedül! Gyere át hozzám!
– Jó, felöltözöm, és megyek; de 1 óra körül vissza akarok jönni, átmegyek Déneshez, úgy tervezem, mert mégiscsak együtt akartuk tölteni ezt a 4 napot.
– Jó!
Letették a telefont, és ekkor Piri az üzenetben megírt telefonszámot hívta azonnal. Dénesnél csörgött.
– Figyelj, átjön, de azt mondja, 1 körülre vissza akar érni, mert át akar menni Hozzád. Hiszen mégiscsak együtt akartátok tölteni ezt a pár napot. Meg tudod oldani? Nem biztos, hogy itt tudom tartóztani tovább!
– Oké. Megoldjuk! Akkor ebéd lesz, nem vacsora… megoldjuk! Köszi, Piri! Le is teszem, rohanok!
S Dénes azonnal szervezni kezdte, hogy minden előbb legyen kész.
Várt 1 órát, és átment Anikó üressé vált lakásába. Jól esett belépnie is ide. Mintha Anikó lelke ölelné… Megterített, gyertyatartót vitt be az autóból, gyertyát készített bele. Leengedte majdnem teljesen a redőnyöket, hiszen gyertyafény világosban nem ér sokat…
Autóját hazavitte, és Jánossal átvitette magát, ne árulja el rögtön ottlétét a ház előtt álló autó se.
12 után néhány perccel megérkezett a forró, frissen főzött étel. A hűtőben már bonthatóra hűlt a bor. Anikó ágyán friss ágynemű, a padló csupa rózsaszirom, egy vázában az ágy mellett jókora rózsacsokor.
Anikó Pirinél már a könnyed nevetésig jutott. Úgy érzete, túl lett a nehezén. Hinni tudott benne, bárhogy van is, majd szépen megoldódik; és kapcsolatuk talán nem sínyli meg ezt a kis affért. Gondolatban már eltervezte, hazamegy, eszik valamit, lezuhanyozik, hajat mos, és átlibben Déneshez. Remélte, a férfi nem fog újabb magyarázatot kérni. Nehezen tudna mit mondani. Az igazat meg nem akarta nyíltan tálalni a férfinak.
Ahogyan tervezte is, fél egykor elköszönt barátnőjétől, megköszönte, hogy így számíthat rá, és elindult.
Piri Dénesnek jelezte egy rövid telefonnal, Anikó hazafelé indulását.
Anikó autójával megállt a ház előtt. Leállította a motort, kikapcsolta a biztonsági övet, majd próbált magyarázatot találni furcsa érzéseire, melyek ide érve támadtak benne. Ekkor tűnt fel, le vannak engedve a redőnyei. Valaki járt a házban. Dénes?
Izgatottan lépdelt a bejárat felé, s kotorni kezdte táskájából a kulcsokat. Az ajtót ebben a pillanatban kitárta előtte Dénes. A férfi frissen borotvált, üde, mosolygós volt. Anikón végigszaladt a szokásos gondolat: milyen jól is fest, milyen férfias!
Mosolyra szaladt a szája.
– Szia! – szólt Dénes.
– Szia! Miért vagy itt?
– Gondoltam megleplek, ha nem haragszol… vár egy finom ebéd. Mit szólsz?
– Lássuk!
Mindketten izgatottak voltak. Dénes megölelte, és megcsókolta Anikót, mielőtt segített volna neki az asztalhoz ülni. Előkerült a gőzölgő leves, majd a finom frissen sült csirke, a krumplival, és paradicsomsalátával – ezt Anikó nagyon szerette. Majd Dénes felbontotta a bort, és zenét kapcsolt. Elvarázsolt hangulatban magához húzta a lányt. Tett vele pár tánclépés félét, majd elindult vele a hálószoba felé. A szokásosnál talán szenvedélyesebben ölelték egymást, mint szétszakított szerelmesek, kik nagy utat kellett megtegyenek a viszontlátásig. Anikó érzékeit fokozottan nyitotta a Dénes apró figyelmességeiből adódó sok kis meglepetés. Rózsaszirmok, bódító rózsaillat… s a férfi erős karjainak ismerős, nagy tüzet lobbantó ölelése.
A várakozás pedig ott ült a levegőben. Amikor már lecsendesedve feküdtek egymás karjaiban, Dénes egyszercsak felkönyökölt, és a lányra nézett.
– Tudod, tartozom egy vallomással!
– Igen? – kérdezett vissza a lány, miközben szíve kezdett hevesebben dobogni.
– Sosem mondtam még… valamikor fiatal srác koromban még könnyen kimondtam, fedezet, valódiság nélkül is… ma már nem játszom könnyen nagy szavakkal. – elhallgatott, feszült csend lett. A férfi nem akarta elrontani újra, a lány meg türelmetlenül várta, pattanásig feszült idegekkel, azt hallja-e vajon, amit annyira vár.
– Szeretlek! Soha nő iránt még nem éreztem azt, amit irántad! Ha nem vagy velem, hiányzik az illatod, az érintésed, a közelséged, a hangod! Vigyázok Rád, mint egy kincsre és féltelek! Nem létezik számomra más! S nélküled…
– Köszönöm! – szakította félbe a lány. De többet mondani ő sem tudott, Dénes nem hagyott neki rá időt. Ajkaik újabb csókban összeforrtak. Megkönnyebbültek. S újra magasra lobbant bennük a vágy.
Később Anikó felhívta Pirit, hogy elújságolja, végre szerelemet vallott neki Dénes. Dénes is felhívta Jánost, hogy nyugi: sínen vannak újra a dolgok.
A délután hamar elszaladt, az ebéd maradékát nevetve fogyasztották el vacsorára. Majd kiülve a kertre néző teraszra megengedték maguknak a gyermeki romantikát: a csillagokat kezdték nézni. Dénes Anikó háta mögé húzta a székét, keze a nő combján nyugodott. Anikó belecsúsztatta hosszú ujjait Dénes kezébe, és gyengéden megszorította a férfi kezét.
Összenéztek. A mosoly szikrái örömtáncot jártak szemükben.
– Most jut eszembe! – szólalt meg a férfi, miközben a lány meglepetten vonta fel szemöldökét. Dénes felállt, megkerülte Anikó székét, letérdelt elé, újra megfogta a kezét, megköszörülte a torkát, és megszólalt.
– Drága Szerelemem, válaszolj légy szíves: hozzám jössz feleségül?
– Igen! Igen! Igen!
S a boldogság bizonyossága beköltözött végre az életükbe.
Lendvay Erika Anita
