16. rész

– Meggyógyul de nagyon lassan. Pokoli szerencséje volt. Olyan a szervezet mint a vas. Kétszer kellet újraéleszteni, de ő küzd az életéért. Most már menjenek haza.

– Vissza viszlek a követségre.

– Holnap haza kell repülnöm…

Másnap a repülőtéren csak Gábor és Ali, Ayman barátja búcsúztat. Nehéz szívvel indulok.

– Minden nap hívlak. – ígéri Ali.

– Várni fogom. Amint mindent lerendezek visszajövök. Mond meg neki megbocsátottam vele akarok élni…

– Majd te elmondod.

A három óra repülőút gyorsan eltelik. A kimerültségtől végig alszom. Pesten szakad az eső. Édesanyám és diákjaim várnak kint. Körülrajonganak, egymás szavába vágva érdeklődnek a történtekről. Igen, hiszen ők nem tudnak semmit. Azt sem hogy életem értelme a halállal viaskodik több ezer kilométerre tőlem.

El sem hiszem, hogy itthon vagyok. A megkönnyebbüléstől elsírom magam. Otthon a kedvenc ételemet főzték és csak mesélek, mesélek….

Azt, hogy Weiner és Mohamed megbízásra loptak egyiptomi régiségeket és magángyűjtőknek adták el borsos áron. Feltűnt a rendőrségnek, hogy mindig egy bizonyos csoport hazaérkezése után tűntek fel a műkincsek a piacon. Beépítettek egy embert aki felügyelte az utazási iroda működését, ez volt az Ayman. Nem tudtak rájönni milyen úton kerültek ki az értékek. Kapóra jött nekik, hogy én végre beavattam Tejmurt aki viszont Alitól kért segítséget és így fel tudták rajtam keresztül göngyölíteni az ügyet.

Ígéretemhez híven nem telik el úgy nap, hogy ne telefonálnék. Vagy én vagy Ali keres meg. A telefonszámlám a csillagos égig ér, de nem bánom.

Egy reggel iszonyú hányingerre ébredek! Ez nem lehet igaz! Csak nem vagyok terhes! A gyorsteszt pozitív lett. Földöntúli boldogság önt el. Várok az orvosi vizsgálattal és titkomról mélyen hallgatok.

Életem visszatér a régi kerékvágásba. Reggelente bejárok a rendelőbe, szerencsére rosszul létek már nem kínoznak. Azt mondják kivirultam. Nagyokat sétálok új betegeimmel. Csak az éjszakákon hánykolódom magányosan. Lassan hat hónapja múlt, hogy Ayman megmentette az életemet, pontosabban akkor még nem tudhatta, hogy kettőnkét. Édesanyám megbarátkozott a gondolattal, hogy nagymama lesz. Alival is tartom a kapcsolatot. Ayman azóta sem hívott fel, pedig tudom már fogadhat látogatókat, sőt hamarosan kiengedik. Ahányszor keresem mindig valami vizsgálatra hivatkoznak. Ezt ismerem. Én ugyanezt csináltam a követségen. Egy idő után nem hívom többet. Tényleg vége. Most hogy állhatnék elé, hogy itt ül a fiad a hasamban? Erről még Ali aki azóta az én legjobb barátom is lett, ő sem tud. Merő szeretetből elmondaná és ő meg iderohanna, merő felelősség tudatból. Csak akkor jöjjön, ha kellek neki magamért és nem a gyerek miatt...

* * *

Ma is mint minden reggel bebuszozom a rendelőbe és hatalmas pocakommal betolatok az íróasztalom mögé. Minden reggel megállapítom, hogy ez egy óriás bébi lesz. Előveszem a reggeli lapokat és átfutom őket. Az új páciens késik. Csúszni fog a rendelés.

– Szilvi! Hány beteg van mára? – kérdezem titkárnőm és barátnőm egy személyben. Sokat segített az út után kihevernem a történteket. Együtt festettük ki a szobát, jártunk el kiságyat nézni és ő kísért el orvoshoz is minden alkalommal. Hányszor pityeregtem a vállán a boldog kispapák láttán a rendelőben várakozás közben. Ő mindig türelmesen végighallgatott.

– Egy csak egy beteg van. – titokzatoskodó képét észre sem veszem.

– Jó is. Ma valahogy nem érzem jól magam. Sokat mocorog és úgy rugdos, hogy majd leszakad a hasam. Az apja vére.

Kint néma csend, majd kopognak az ajtón. Na végre! Nehézkesen feltápászkodom és az ajtóhoz lépek. Amikor kinyílik földbe gyökerezik a lábam. Két barna szempár néz rám. Egy ismerős arc…

– Bejöhetek?

– Menten elájulok…

Most Aymanon a csodálkozás sora, csak most veszi észre a közénk furakodó pocakomat, amit a ravaszul szabott kismamaruha sem rejthet el.

– Csak nem? – hallgat el zavartan.

– De igen Együttlétünk gyümölcse. A nagy szenvedély közben megfeledkeztünk a védekezésről és így útban van a trónörökös.

Felkap és boldogan megforgat.

– Erre vágytam mindig. Kedves feleség, egy csodaszép gyermek, olyan mint a mamája, egy békés családi otthon.

– Ezt vegyem leánykérésnek?

– Hölgyem hozzám jön feleségül?

– Igen.

Vége




	16. rész – Meggyógyul de nagyon lassan. Pokoli szerencséje volt. Olyan a szervezet mint a vas. Kétszer kellet újraéleszteni, de ő küzd az életéért. Most már menjenek haza. – Vissza viszlek a követségre. – Holnap haza kell repülnöm… Másnap a repülőtéren csak Gábor és Ali, Ayman barátja búcsúztat. Nehéz szívvel indulok. – Minden nap hívlak. – ígéri Ali. – Várni fogom. Amint mindent lerendezek visszajövök. Mond meg neki megbocsátottam vele akarok élni… – Majd te elmondod. A három óra repülőút gyorsan eltelik. A kimerültségtől végig alszom. Pesten szakad az eső. Édesanyám és diákjaim várnak kint. Körülrajonganak, egymás szavába vágva érdeklődnek a történtekről. Igen, hiszen ők nem tudnak semmit. Azt sem hogy életem értelme a halállal viaskodik több ezer kilométerre tőlem. El sem hiszem, hogy itthon vagyok. A megkönnyebbüléstől elsírom magam. Otthon a kedvenc ételemet főzték és csak mesélek, mesélek…. Azt, hogy Weiner és Mohamed megbízásra loptak egyiptomi régiségeket és magángyűjtőknek adták el borsos áron. Feltűnt a rendőrségnek, hogy mindig egy bizonyos csoport hazaérkezése után tűntek fel a műkincsek a piacon. Beépítettek egy embert aki felügyelte az utazási iroda működését, ez volt az Ayman. Nem tudtak rájönni milyen úton kerültek ki az értékek. Kapóra jött nekik, hogy én végre beavattam Tejmurt aki viszont Alitól kért segítséget és így fel tudták rajtam keresztül göngyölíteni az ügyet. Ígéretemhez híven nem telik el úgy nap, hogy ne telefonálnék. Vagy én vagy Ali keres meg. A telefonszámlám a csillagos égig ér, de nem bánom. Egy reggel iszonyú hányingerre ébredek! Ez nem lehet igaz! Csak nem vagyok terhes! A gyorsteszt pozitív lett. Földöntúli boldogság önt el. Várok az orvosi vizsgálattal és titkomról mélyen hallgatok. Életem visszatér a régi kerékvágásba. Reggelente bejárok a rendelőbe, szerencsére rosszul létek már nem kínoznak. Azt mondják kivirultam. Nagyokat sétálok új betegeimmel. Csak az éjszakákon hánykolódom magányosan. Lassan hat hónapja múlt, hogy Ayman megmentette az életemet, pontosabban akkor még nem tudhatta, hogy kettőnkét. Édesanyám megbarátkozott a gondolattal, hogy nagymama lesz. Alival is tartom a kapcsolatot. Ayman azóta sem hívott fel, pedig tudom már fogadhat látogatókat, sőt hamarosan kiengedik. Ahányszor keresem mindig valami vizsgálatra hivatkoznak. Ezt ismerem. Én ugyanezt csináltam a követségen. Egy idő után nem hívom többet. Tényleg vége. Most hogy állhatnék elé, hogy itt ül a fiad a hasamban? Erről még Ali aki azóta az én legjobb barátom is lett, ő sem tud. Merő szeretetből elmondaná és ő meg iderohanna, merő felelősség tudatból. Csak akkor jöjjön, ha kellek neki magamért és nem a gyerek miatt... * * * Ma is mint minden reggel bebuszozom a rendelőbe és hatalmas pocakommal betolatok az íróasztalom mögé. Minden reggel megállapítom, hogy ez egy óriás bébi lesz. Előveszem a reggeli lapokat és átfutom őket. Az új páciens késik. Csúszni fog a rendelés. – Szilvi! Hány beteg van mára? – kérdezem titkárnőm és barátnőm egy személyben. Sokat segített az út után kihevernem a történteket. Együtt festettük ki a szobát, jártunk el kiságyat nézni és ő kísért el orvoshoz is minden alkalommal. Hányszor pityeregtem a vállán a boldog kispapák láttán a rendelőben várakozás közben. Ő mindig türelmesen végighallgatott. – Egy csak egy beteg van. – titokzatoskodó képét észre sem veszem. – Jó is. Ma valahogy nem érzem jól magam. Sokat mocorog és úgy rugdos, hogy majd leszakad a hasam. Az apja vére. Kint néma csend, majd kopognak az ajtón. Na végre! Nehézkesen feltápászkodom és az ajtóhoz lépek. Amikor kinyílik földbe gyökerezik a lábam. Két barna szempár néz rám. Egy ismerős arc… – Bejöhetek? – Menten elájulok… Most Aymanon a csodálkozás sora, csak most veszi észre a közénk furakodó pocakomat, amit a ravaszul szabott kismamaruha sem rejthet el. – Csak nem? – hallgat el zavartan. – De igen Együttlétünk gyümölcse. A nagy szenvedély közben megfeledkeztünk a védekezésről és így útban van a trónörökös. Felkap és boldogan megforgat. – Erre vágytam mindig. Kedves feleség, egy csodaszép gyermek, olyan mint a mamája, egy békés családi otthon. – Ezt vegyem leánykérésnek? – Hölgyem hozzám jön feleségül? – Igen. Vége